Lustadick

Mai nap, meló után Judittal találkoztam. Mutatott pár tuti helyet a belvárosban, szombati “Barangolások Pest-Budán” c. akciójának folyományaként (névleg: Café Cinema és egy atavisztikusnak tűnő Örmény kávézó). Aztán beültünk a Táskarádióba, amire már kíváncsi voltam. Jó kis retró hely, érdemes megnézni, ha arra jártok. Kibeszéltünk mindenkit, jól. :-) Kisvártatva áttettük székhelyünket a szomszédos Alibi teraszára, ahol elcsíptünk egy gyors nyári zivatart. Az ernyő alól nagyon jól nézett ki, ahogy a sűrű vízcseppek az út kövére verődve gomolygó köddé álltak össze. Mint a filmeken. A népeknek meg hirtelen az árkádok alatt lett sürgős dolguk…

Tökre szeretem, ahogy Judit megfejti magának a világot (a szokásos pletyi mellett ilyenekről is szoktunk beszélni ugyanis), és ahogy ezt megosztja másokkal. Főleg, mivel úgy tűnik, nála ez működik. Néha egészen egyszerű és triviális dolgokról vagyunk képesek megfeledkezni. Közhelyesen: “Mosolyogj és a világ visszamosolyog rád”. Leegyszerűsítem persze, de mi van, ha tényleg az van, amit az ember fejben összerak? Végülis mi más lehetne? Szóval hogy azt vonzzuk be, amit gondolunk, amilyen a hozzáállásunk.

Na ezen tűnődtem haza felé, és vártam a 15-ös buszt a Felszab térnél, amikoris lelassít egy fehér kombi Octavia és a lehúzott ablak mögül valaki integet, illetve beszél is. Nyilván hozzám, mert senki más nincs a megállóban. Közelebb lépve láttam, hogy a valaki egy helyes, sötét hajú lány, és a Hilton hotel felé kért útbaigazítást. Miután majdnem elirányítottam a Hyatthez, kiderült, hogy ő a West End HIltonba szeretne eljutni és erről papírja is van. :-) Na nekikezdtem volna annak is, de aztán inkább megkérdeztem, nem bánná-e, ha bevágódnék mellé, mert úgy könnyebb navigálni, és úgyis arra megyek. Nem bánta. Small talk csetlés-botlás angolul, kiderült, hogy prágai, szóval szomszédok vagyunk, és hogy üzleti ügyben van itt. Valamint, hogyha követi az utasításaimat, akkor elkeveredik, mert a Petőfi Sándor utca végét most eléggé megszínezték, kerülgetni kell. Meg hogy milyen jó, hogy ennyi ember van az utcán, dacára az esőnek. Tényleg jó, amúgy. Odaértünk, elbúcsúztam, jópofa volt az egész.

Tovább haladva a Körúton még a friss élményt processzáltam, mikor meg összefutottam egy régi ismerőssel. A Wow legendás mindenes Sanyija volt, aktuális barátnőjével. Mostanában leginkább a vendéglátóiparban életművészkedik. Jobbára Olaszországban, de most a szezonban egy kicsit Siófokon is, biztos ami biztos. Abban maradtunk, hogy majd a Facebookon bejelöljük egymást, jól. Persze a vezetéknevét már nem tudom, Sanyiból pedig lesz pár.

Kellemes este volt. Nem is gondoltam volna, hogy ennyi minden történhet még. Persze nem nagy dolgok ezek, finom kis fűszerek inkább. De nagyon jól tudnak esni. Nem?