Week 41.
Akkor kifejtek. Bár nem vagyok valami nagy hangulatban. Ezen valószínüleg a Boards of Canada sem segít sokat. De ezt dobta a gép, én meg amúgy is régen hallottam. De vissza egy héttel korábbra.
A Downtown Dirty Disco
eléggé dirty lett. Van háttérsztori is, amúgy. Adott ugye egy bizonyos “vállalkozó”, aki a kezében tartja kb. egész Budapest szórakoztatását. Gondolok itt elsősorban a Hajógyári szigetre. Néhányszor volt szerencsém látni, miféle emberek járnak oda. Nem jófélék, ennyit mondhatok. Nos hát ennek az embernek fülébe jutott, hogy az ismerőseim szeptemberben egy ingyenes, zártkörű bulit szerveztek a Royalba. (Szokásos felállás: fogyasztásért megkapták a helységet. Ami amúgy furcsa egy 5 csillagos szálloda klubtermétől, jegyzem meg.) Mivel jól sikerült, sorozatban kezdtek gondolkodni. Nos ez nem teszett a nagy embernek, amit állítólag “közölt” is velük. S hogy ne lehessen konkurenciája, kitalálta ezt a Dirty dolgot. Meghirdette a szokásos csatornáin, Jagermeister dekorral látta el az amúgy szolíd bejáratot. Csődült is a paraszt, annak rendje és módja szerint, egy olyan helyre, ahol 150 ember már alapvetően telt háznak számít. Pozitívum, hogy a technika első osztályú volt. De nem tudtam elvonatkoztatni attól, hogy mindez a lehetséges konkurencia kinyírására irányul. És hogy a Hairy ehhez miért asszisztál? Fogalmam nincs.
A zene élvezhető volt, bár kicsit talán lélektelen. Tulajdonképp passzolt a közönség nagy részéhez. 18 éves bulizzunkbazmeg típusú playboy wannabe-k és hasonló korú kislányok, túl szép hogy igaz legyen makeuppal voltak túlnyomórészt a porondon. Egy hülyegyerek már fél tizenkettőkor olyan részeg volt, hogy már csak dülöngélni tudott. Eleinte — paradox módon — pont a tánctéren lehetett még elférni, a többség a boxokban, a bárpulltnál, meg a bejárati folyosón tobzódott. Azt mikor megtelt a hely, vége lett mindennek. Már pont az induláson gondolkodtam, amikor megláttam Dávidot (alias Hemü :-)) és Benson Madame-ot a Girls and Mathematicstól. Kettőt fordultam, s ott volt Balázs, Sziszi és Norbi is. Nocsak. Ekkor már André játszott, kicsit kezdett átmenni szögelősbe. Negyed óra alatt beszereztem egy sört, még egy negyed óra alatt megittam, aztán távoztunk. Betáékat meg sem vártuk. A továbbiakban nem ajánlom ezt a rendezvényt senkinek.
A szombatot végigaludtam, vasárnap este
belekezdtem a 24-be, ami olyan szempontból volt hiba, hogy hétfő hanjal 5-ig nyomtam, így borítékolva volt egy keményebb hét. Ekkor tartottam a 10. résznél. Azóta már befejeztem, és hát… érdekes. Ipari mennyiségű csavar van már a történetben és sikerült úgy lezárni, hogy egy csomó szál elvarratlan maradjon. Persze az egész még mindig nagyon profi, ez vitán felül áll.
Hétfőn
a könyvelőmtől hazafelé beugrottam Gabihoz. Rég találkoztunk már, s a múltkor elég rejtélyesen hívott fel azzal, hogy milyen szép a panoráma a Margit sziget déli csücskéről, ahol mintegy mellesleg épp randizik valakivel. Szóval rácsörögtem, s mondta, hogy persze, menjek csak. Amikor beállítok, hát nem egyedül találtam otthon. Ezen én némileg meglepődtem, mert most mi a faszt kezdjek egy ilyen helyzettel? Legszívesebben már akkor visszafordultam volna, de az még hülyébben hatott volna. Így maradt negyed óra jópofizás, aztán a lelépés. A srác azért jófejnek tűnik. Nem az a macsó típus, hanem bohém. Épp almatortát sütöttek. Gabi szinte transzban volt és nagyon jól nézett ki. Szóval van végre valami, ennek örülök. Sőt, kíváncsian várom a folytatást. :)
Szerdára
becitált az APEH áfa osztálya némi ellenőrzésre. Volt 2007-ben egy nagyobb számlánk, ami után jelentősebb visszaigénylésünk pihen a papírokon, erre voltak kíváncsiak — gondolta a könyvelőnk. Igaza volt, jól briefelt le hétfőn. Egy új épületbe mentem, ahol minden más viszont nagyon is régi. Hogy negyed órát kell sorban állni a recepciónál azért, hogy az előre egyeztetett időpontra bejussál, aztán újabb negyed órát, míg kiderül, hogy akihez mennél épp nincs bent, mert beteg, ez alap. Végül aztán akadt egy ürge, aki átvette az ügyet, s nem is jártunk vele rosszul. Fiatal srác, amolyan csináljuk, pörgessük típus. Volt annyira nagyvonalú, hogy egy véletlenül le nem könyvelt számlából nem csinált ügyet, kedvesen visszaadta, hogy ezt inkább rakjam el. Valami olyat mondott, hogy az ő munkaideje értékesebb annál, minthogy egy ilyen apróság miatt újabb revíziót rendeljen el. Szóval néhány óra alatt meglettünk, mehettem dolgomra. Most egész túlélhetőnek tűnik ez a dolog.
Mindeközben lányok bombáznak
leveleikkel egy társkeresőn, ahova valamikor régen egyszer regisztráltam, de nem nagyon foglalkozom vele már jó ideje. Most szombaton kaptam egy újabb jelentkezőtől üzenetet. Nem tudom, mi van. Telihold? :) Az első lány kicsit hisztérikusnak tűnik, de érdekes módon van pár közös vonása sorsainknak. A másodiknál még csak óvatos levélváltás volt és helyesnek is tűnik, viszont mivel ő is skorpió, hát nem tudom… A harmadik még csak azt kérdezte, lenne-e kedvem megismerkedni vele. Fingom nincs. Igazából pont nem vagyok formában, szóval halogatok mindent. De azért érdekesek ezek a dolgok.
Kicsit föl kell pörgetnem magam, ennek jegyében először is keresek valami mást a Boards of Canada helyett és elindulok a Kuplungba. Gondolom, a többiek úgysem jönnek. Mindig csak igérik, aztán nem jönnek, már kezdem megszokni. Majd beszámolok erről is, természetesen. Addig is mindenkinek nyugodalmas jó éjszakát!